Fagyizórazziát tart a NAV
Méghozzá a fél országra kiterjedő fajtából.
Az Adózóna összeszedte, a cégeknek mire kell figyelniük, hogy bírság nélkül megússzák a céges síelést, farsangi bált és tombolahúzást.
A NAV 443 millió forintnál is többet követel a furcsa nevű cégtől.
Újabb állami megrendeléshez jutott a 4iG, terméktámogatást fognak nyújtani a NAV-nak.
Arra kérik az ügyészséget, hogy szüntessék meg a lefoglalást, ugyanis a NAV-osok korábban ezeroldalnyi dokumentumot, pendrive-okat és a költségvetési analitikát is elvitték a Momentum Mozgalom könyvelőjétől. A Párbeszéd pártigazgatója arra számít, hogy napokon belül házkutatást tart a NAV náluk is. A Jobbik pedig még mindig törleszti az ÁSZ vizsgálat utáni büntetést.
A legutóbbi alkalom után ezúttal is e-mailben, a NAV nevében próbálják a csalók rávenni a felhasználókat, hogy adják meg nekik személyes adataikat.
Csaknem három hónapja hatályba lépett a menekülteket segítő civil szervezeteket megadóztató törvény, az elviekben érintettek azonban még egy fillért nem fizettek. Az adóhivatal tanácstalan.
Egyre több érzékeny adathoz jut a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a vállalkozók egyre jobban aggódnak.
A "megbízható" vállalkozások kategóriájába sokan alapból nem férnek bele, és akkor bizony sokszor hiába reménykednek abban, hogy problémájukat a NAV "szolgáltató szemlélettel" kezeli.
Gyakran éri inzultus a Nemzeti Adó- és Vámhivatal alkalmazottait, a durvább esetek miatt évente általában 15-20 feljelentést tesz a hatóság a rendőrségen – derül ki a Magyar Idők hétfői számából.
Május 4-én a Központi Nyomozó Főügyészség vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre az előnyért hivatali kötelességét megszegve és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt egy volt pénzügyőr hadnaggyal és két civil társával szemben – közölte a főügyészség.
A magánszemélyek legkésőbb február 16-ig választhatják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallást – hívta fel a figyelmet az adóhivatal szerdán.
Egy helyben topog a nyomozás egy másfél éve tartó ügyben, amelynek a főszereplője egy nyelviskola, amely úgy nyerte meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fordítási és tolmácsolási feladatok elvégzésére kiírt közbeszerzését, hogy a pályázati anyagában a referenciaként megadott szakemberek aláírását meghamisította. A tendert ugyan megsemmisítette az adóhivatal, a Közbeszerzések Döntőbizottsága pedig másfél évre eltiltotta a nyelviskolát a közbeszerzéseken való indulástól, de a nyelviskola vezetője a hvg.hu-nak azt állította, nem tud a büntetőeljárásról, még csak tanúmeghallgatásra sem idézték be.
Adóelkerülést gyanít a NAV az RTL Klubnál, ezért nyomoznak a tévécsatorna üzletei után - hangzott el a köztévé Híradójában.
Magyarország ismét rossz helyezést ért el a Transparency International korrupciós skáláján: hazánk a régiós és az EU-s országok között is hátrébb sorolódott, a szervezet szerint pedig a kormány nem küzd eléggé a korrupció ellen, sőt, korrupt államokat állít példaként a magyarok elé. Példaként említették a trafikmutyit, a takarékszövetkezeti szektor átalakítását és a NAV-botrányt is.
A kormány évekkel ezelőtt rájött, mennyire megkeseríti az élelmiszerszektor tisztességes cégeinek életét az áfacsalás, mégis alig tettek lépéseket az adócsalás megakasztása érdekében. Amit megléptek, az bevált, így csak az a kérdés, hogy miért ilyen visszafogottak?
Az RTL áll a NAV-vizsgálat elébe, úgyis olyan gyakran ellenőrzik őket, hogy már külön irodát tartanak fenn nekik – így reagált a kereskedelmi tévé arra, hogy Varga Mihály szerdán délután egy sajtótájékoztatón ráküldte az adóhatóságot.
Egy uniós támogatásokkal visszaélő bűnbanda pénzét foglalták le.
Adótitokra hivatkozva a NAV nem erősítette meg, hogy lezárult a vagyonosodási vizsgálat Rogán Antal ellen – írja a 444, amely megpróbálta megszerezni a vizsgálat eredményeit.